Mi az edző, mi a szülő, és mi a játékos szerepe? Ki mit vár el a másiktól? Hogyan változnak ezek a különböző életkorokban? Cikksorozatunkban edzőket, szülőket, játékosokat és sportpszichológusokat is kérdezünk majd a mindennapokról, hogy mindenkinek könnyebb legyen A Debreceni Labdarúgó Akadémián is. Első rész, vitaindító.

A szituáció ismert: amikor éppen nem járványidőszakot élünk, a szülők szorgosan hordják fiaikat, lányaikat az edzésekre, és lelkesen látogatják a bajnoki mérkőzéseket is. Mindannyian (a sportoló és a szülei is) fényes karrierről álmodnak, nem sajnálják az időt, az energiát, a pénzt, bízva abban, hogy csemetéjük azon kiválasztottak közzé tartozik, akiknek sikerül például profi, akár válogatott labdarúgóvá válni. 

Ez ide vezető út azonban nagyon rögös, a gyerekeknek, az edzőknek és természetesen a szülőknek is, akik értelemszerűen több fajta viselkedést képviselnek. Van, aki érdektelen, van, aki túlkritizáló, van, aki folyamatosan hangoskodó, bekiabáló, van, aki túlvédelmező és akadnak, akik „edzőpótlók”.

Sokan nagyon korrekten viselkednek, de vannak, akik nem bírják ki, hogy ne instruálják a gyereket, illetve, hogy ne küldjenek válogatott szidalmakat a gyerekek, a többi szülő, játékvezetők, és az edzők irányába.

Sokszor mindannyian elfelejtjük, hogy a pályán lévők még „csak” gyerekek, hogy ez alapvetően csak egy játék, hogy az edzők és a bírók is emberek, és hogy ez mégsem a vb-döntő.

Az is igaz persze, hogy egy ígéretes karrier esetében minden apróságnak jelentősége lehet, hát még egy olyan súlyú kapcsolatrendszernek, mint a gyerek-szülő, gyerek-edző, szülő-edző viszony. Mindannyian (edzőként, szülőként) a gyermeknek próbálunk segíteni, azonban nem mindegy, hogy a megfelelő módon tesszük-e ezt.

Mint azt jeleztük, ezt a cikket vitaindítónak szántuk, a témával többször is foglalkozni fogunk a következő hetekben. Addig is várjuk véleményüket a media@dvsc.hu címre!