Sokgólos szerda

MLSZ Országos U17 Kiemelt csoport 4. forduló

November 10-én pótolta a Puskás Akadémia elleni korábban elhalasztott bajnokiját U17-es korosztályunk. Akadémistáink idegenben mérkőztek meg a hazai pályán eddig még veretlen Puskással, sajnos ezúttal sem sikerült megtörni a felcsútiak jó sorozatát. A mérkőzés első félidejében sokáig nem született gól, ám a szünet előtti percekben gyors egymásutánban kétszer is betalált a házigazda. A második játékrészben az elsőhöz hasonlóan szintén a legvégén esett gól, a 90. percben ugyanis beállította a 3–0-s végeredményt a Puskás Akadémia.

Puskás Akadémia FC–DVSC 3–0 (2–0)

DVSC: Erdélyi – Szabó M., Horváth-Gaudi, Kosztyák, Cibla (Butor 61.), Kohut (Horváth Z. a félidőben), Batai (Forgó 73.), Szakács (Nagy N. 73.), Takács, Török (Arany 73.), Doktor
Vezetőedző: Joó Zsolt



MLSZ Országos U13 Észak-Kelet 7. forduló

U13-asaink Pallagon fogadták Salgótarjáni BTC együttesét. Urbán Rolandék 14 gólig jutottak a szerda délutáni találkozón, ebből a góllövő listát továbbra is vezető Urbán ötöt vállalt magára, míg csapattársa, Kiss Máté négyet.

DVSC–SBTC 14–0

DVSC: Mészáros Törő, Urbán, Kiss M., Szakál, Kelemen, Serucza, Pardi, Sándor. Cserék: Balogh, Szücs, Sápi, Tóth M.
Vezetőedző: Fikker Ferenc
Gólszerzők: Kiss M. (9., 15., 46., 53.), Urbán (10., 31., 36., 44., 52.), Kelemen (20.) Szücs (40., 66.), Pardi (41.), Törő (59.)



MLSZ Országos U12 Észak-Kelet 7. forduló

U12-es csapatunk szintén a Salgótarján ellen játszott. Madar Csaba tanítványai alaposan kitettek magukért, ugyanis 270-ra győztek. A gólok harmadát Bartuska József Bernát lőtte, szám szerint kilencszer talált az ellenfél kapujába.

DVSC–SBTC 27–0

DVSC: Pántya – Grega, Éder-Pavolek, Ilés, Szálkai, Mezősi, Kovács Zs., Kiss M., Bartuska. Cserék: Téglási, Császár, Szabó K., Hermann, Schwarcz
Vezetőedző: Madar Csaba
Gólszerzők: Bartuska (3., 5., 15., 18., 19., 44., 52., 58., 75.), Kovács Zs. (7., 77.), Kiss M. (16., 59.), Hermann (25.), Császár (29., 31., 39., 71.) Szabó K. (34., 68., 70.), Schwarcz (49., 60.), Grega (62, 80.), Illés (64., 79.)

Támogatóink