Remek teljesítmények szombaton

MLSZ Országos U19 Kiemelt csoport 8. forduló

U19-es csapatunk az élmezőnyhöz tartozó Puskás Akadémával mérkőzött meg Felcsúton. Sándor Csaba együttese remekül helytállt, mi több, pontot is szerzett az 1-1-re végződő találkozón. A hazai pályán eddig veretlen Puskás szerezte meg a vezetést az első félidőben, de a 72. Sustyák Bálint kiegyenlített.

Puskás Akadémia FC–DVSC 1–1 (1–0)

DVSC: Csernely – Tóth B., Kosztyák, Nagy R., Karmacsi, Kovács G., Pinte, Jánovszki (Marozsán 87.), Simon (Pinczés 91.), Sustyák (Pelles 88.), Györgye. Vezetőedző: Sándor Csaba Gólszerző: Sustyák (72.)



MLSZ Országos U17 Kiemelt csoport 9. forduló

Sorozatban negyedik meccsén nem talált legyőzőre a DVSC U17! Joó Zsolt tanítványai ezúttal a Pécsi MFC-t fogadták. Az első félidő 32. percében Batai Tamás csapott le egy előrevágott labdára a vendégek térfelén, majd miután kicselezte védőit és a kapust, megszerezte a vezető gólt. A Pécs még a szünet előtt egyenlített szabadrúgásból, 1–1-gyel fordultak a felek. A hektikus első félidő után javult a mieink játéka, végül a 81. percben egy gyönyörű akció végén Szakács Levente bombázott a jobb alsóba 18 méterről, ezzel beállítva a 2–1-es végeredményt.

DVSC–PMFC 2–1 (1–1)

DVSC: Csapó – Mikuljuk (Jaczkó 72.), Szabó M., Horváth-Gaudi, Takács, Nagy N., Arany, Horváth, Batai, Szakács, Czibla (Szilágyi T. 89.) Vezetőedző: Joó Zsolt Gólszerzők: Batai (32.), Szakács (81.)

Joó Zsolt: – Egy jól felkészített Pécs ellen játszottunk. Az első félidőben mindkét fél részéről sok volt a direkt játék, mindez gólosztozkodást eredményezett. A második játékrészben minőségibben tudtunk labdát birtokolni, és szerencsére megnyertük a mérkőzést. Gratulálok a fiúknak, de azért van még hová előre lépnünk.



MLSZ Országos U16 Kiemelt csoport 9. forduló

U16-osaink az UTE-vel mérkőztek meg szombat délután a pallagi edzőközpontban. Az első félidőben még nem sikerült megszerezni a vezetést, nem úgy a szünet után! a 49. percben Török Adrián futott el a jobb szélen, majd ívelte középre a labdát, melyet Forgó Márk fejelt a kapuba. Az eredmény nem változott, ezzel a győzelemmel pedig továbbra is veretlen hazai pályán csapatunk.

DVSC–UTE 1–0 (0–0)

DVSC: Engedi – Nagy M. (Hornyák 82.), Török, Komlósi, Forgó, Kohut, Butor, Zsolczai (Szilágyi D. 78.), Juhász, Szmáhin, Sztankó (Balogh 73.) Vezetőedző: Szalánczi Tamás Gólszerző: Forgó (49.)

Szalánczi Tamás: – Két őszinte futballt játszó csapat csapott össze. A mérkőzés nagy részében uralni tudtuk a játékot, nagyon jó ritmusban, motiváltan futballoztunk, s ennek meg is lett az eredménye. Az ilyen mérkőzések tudnak pluszt adni a fiúknak a fejlődésük szempontjából. Csak gratulálni tudok nekik, példás hozzáállást tanúsítottak és remekül játszottak, ráadásult gólt sem kaptunk.



MLSZ Országos U15 Kiemelt csoport 9. forduló

U15-ös csapatunk utazott a legmesszebb, hiszen az ETO FC Győr otthonában léptek pályára akadémistáink. A 27. percben egy szögletet követően a hazaiak jutottak vezetéshez, de Szabó Milán révén még az első félidőben egyenlítettünk. A fordulás után azonban újra szögletből talált be a Győr, a végjátékban pedig büntetőből biztosította be győzelmét.

ETO FC Győr–DVSC 3–1 (1–0)

DVSC: Lipóczi – Gergely, Grassi (Pistritu 70.), Bernáth, Bodnár, Szabó M., Lovas, Gajdán (61.), Perpék, Tóth B., Kiss Z. (Lénárt 70.), Mona. Vezetőedző: Garamvölgyi Péter Gólszerző: Szabó M. (41.)

Garamvölgyi Péter: – Tanulságos mérkőzés volt számunkra a mai. A mutatott játék alapján szerintem rászolgáltunk volna egy döntetlenre. A saját játékunkat tudtuk játszni, de a támadóharmadban ismét hiányzott belőlünk az átütőerő. Jól építkeztünk hátulról, de hatékonyabbnak kell lennünk a befejezéseknél.



MLSZ Országos U14 Kiemelt csoport 9. forduló

Fordulatos és gólgazdag mérkőzést hozott U14-eseink budapesti vendégszereplése a Vasas ellen. Debreceni szempontból nem kezdődött jól a találkozó: már négy perc elteltével a hazaiaknál volt az előny. Ezután viszont hengereltek a mieink. Kovács Tamás egyenlített, majd Nyikos Botond rúgott sorozatban három gólt, a második félidőre tehát 1–4-et mutatott az eredményjelző. A folytatásban zárkózott a Vasas, előbb öngólból, majd tizenegyesből szépítettek az angyalföldiek. Nyikos azonban nem bízta a véletlenre a végeredmény sorsát, így belőtte negyedik gólját is, bebiztosítva ezzel a DVSC győzelmét.

Vasas Kubala Akadémia–DVSC 3–5 (1–3)

DVSC: Csontos – Bécsi (Bíró 67.), Krizsán, Nagy Z., Rónai (Varga Zs. 80.), Nyikos, Kovács T. (Kiss M. 80.), Tóth S., Kóka (Szakács 72.), Sánta, Asztalos. Vezetőedző: Kolozsi Gergő Gólszezők: Kovács T. (16.), Nyikos (37., 40., 53, 79.)

Kolozsi Gergő: – Jól reagáltunk a gyorsan bekapott gólra, átvettük az irányítást. Amiket edzéseken gyakorolunk, azokat viszontláttuk a pályán, szép támadásokat vezettünk és sok helyzetet dolgoztunk ki. 4–1-nél több lehetőségünk is volt, de nem sikerült növelnünk az előnyt. Ehelyett a Vasas jött vissza a meccsbe, de végül mi rúgtuk be az ötödiket. Gratulálok a csapatnak, de küldön dícséret illeti Nyikos Botit, nem minden nap fordul elő első osztályú bajnokságban, hogy valaki négy gólt szerez egy meccsen.

Támogatóink