Remek hangulatban telt a kicsik toborzója

A gyerekek Oláh János irányításával egy játékos edzésen vettek részt Pallagon. Sok nevetés és jókedv jellemezte azt az egy órát, amely alatt a kis focistapalánták hatalmas lelkesedéssel játszottak.

„A mai toborzónkon tizennégyen vettek részt, de még legalább két hétig várjuk az új gyerekek jelentkezését” – kezdte akadémiánk U6-U7-es vezetőedzője. „Ezt követően ketté vesszük a korosztályokat, és külön fogunk velük dolgozni, hiszen másfajta edzésre, foglalkozásra van szüksége a hat- és a hétéveseknek.”

A bátrabbak Dzsudzsák Balázzsal is labdázhattak

Támogatóink