Kiválasztó edzőtábort tartott a DLA

Július 15-16-án országszerte érkeztek utánpótlás labdarúgók a pallagi edzőközpontba, hogy teljesítményükkel meggyőzzék az akadémia edzőit arról, hogy helyük van a DVSC-nél.

„Szerettük volna egy szervezett, többnapos edzőtábor keretein belül megfigyelni ezeket a játékosokat – fogalmazott a Labdarúgó Akadémia operatív igazgatója, Hegedüs Tamás. – A gyerekek különböző teszteken is részt vettek, az edzések során pedig felmértük a technikai, illetve taktikai képességeiket, mind egyéni, mind csapat szinten. A fiatalok nagyon hasznos két napot tölthettek itt, remek szakemberektől tanulhattak.”

Összesen három korosztály 45 játékosának biztosított lehetőséget bizonyításra a DLA, a 2007-esek, 2006-osok és a 2005-ösök tehetségei mutathatták meg magukat Pallagon. Közülük kerülnek kiválasztásra, azok a fiatal futballisták, akik visszajöhetnek a DVSC korosztályos csapataihoz edzésre, az esetleges leigazolásukról ezután döntenek a Loki szakemberei.  A gyerekek szállását és étkezését a DVSC biztosította.  

Támogatóink