Lipcsei Péter végig játszott a magyar-románon

Két magyar-román felkészülési meccs is szerepel a magyar U18-as válogatott heti programjában. A DVSC-ből, illetve a DLA-ról több játékos, Bényei Ágoston, Füzfői Márk, Lipcsei Péter és Talpalló Norbert is meghívást kapott a legjobbak közé, Füzfői Márk sajnos sérülés miatt nem csatlakozhatott a kerethez, de a másik három debreceni futballista igen. 

Az első románok elleni találkozót már le is játszotta a magyar csapat Balmazújvárosban, az 1-1-es döntetlent hozó meccset a debreceni Lipcsei Péter végig is játszotta. A második Magyarország-Románia felkészülési mérkőzést március 18-án, csütörtökön 11 órától rendezik a Nagyerdei Stadionban, természetesen zárt kapuk mögött.

Az mlsz.hu beszámolója szerint a keddi első összecsapáson az öt abszolút újonccal felálló magyar csapat már a találkozó 9. percében vezetést szerzett: egy labdaszerzést követően lejátszott akció végén Erdei Milán lőtt a hálóba. A folytatásban is a magyar válogatott volt veszélyesebb, de a támadások végén hiányzott a kellő határozottság a játékosokból, így nem tudtuk növelni az előnyünket.

A második félidőben a románok frissítettek, míg Tímár Krisztián szövetségi edző a nagyobb meccsterhelés érdekében keveset változtatott, talán ez is közrejátszott abban, hogy a mérkőzés hajrájához közeledve a vendégek feljöttek, több ígéretes helyzetet is kidolgoztak a kapunk előtt. A 76. percig hatástalanítottuk támadásaikat, de ekkor Ilie révén kiegyenlítettek, és egyben beállították az 1-1-es végeredményt.

– A játékosok hozzáállásával elégedett vagyok, a mutatott teljesítménnyel viszont csak részben. A védekezésben sok olyan taktikai elemet megvalósított a csapat, amit gyakoroltunk az edzéseken, a gólunkat is egy ilyen szituációt követően szereztük meg. Másrészt viszont a labdakihozataloknál voltak bizonytalanságaink, és a támadások terén is előre kell még lépnünk. Sok újoncot kipróbáltunk, és arra is kíváncsi voltam, hogy a játékosok egy nagy iramú nemzetközi mérkőzésen mennyire bírják a teljes meccsterhelést, ezért mi nem változtattunk sokat, így a második félidőben kevésbé voltunk frissek, mint ellenfelünk – értékelt a lefújás után Tímár Krisztián.

Magyarország-Románia 1-1 (1-0)
Magyarország: Őri Levente – Herczku Alex, Lipcsei Péter, Tarján Patrik – Csatári Gergő (Kispál Tamás, 63.), Nagy Olivér, Gazdag Vajk, Kovács Mátyás, Horváth Rajmund (Helembai Márk, 62.) – Erdei Milán (Bakos Zsombor, 77.), Németh Dániel
Románia: Aldescu – Pirvulescu, Danuleasa, Sirbu, Lázár, Gergely, Malaele, Pandele, Chiritoiu, Bodisteanu, Nita

Támogatóink