Három DVSC-s fiatallal a kezdőben nyert az U18-as válogatott

U18-as válogatottunk augusztusban az írekkel, szeptemberben az északmacedónokkal játszott két felkészülési mérkőzést, az októberi összetartást pedig egy Svájc elleni összecsapás zárta le október 20-án Szombathelyen.

A debreceni trió már az északmacedónok ellen összeállt, az akkori két döntetlennel szemben ezúttal győztes csapatot erősítettek a DVSC játékosai. Teljesítményüket dícséri, hogy mindhárman végigjátszották a mérkőzést.

Mind a magyar, mind a jó erőkből álló svájci csapat bátor támadójátékkal kezdte a mérkőzést, nem sokat kellett várni az első lehetőségekre. A 6. percben hatalmas magyar helyzet maradt ki, Gruber Zsombor fordult le védőjéről, de 6 méterről a kapusba lőtte a labdát. A 19. percben a felezővonal közelében szereztünk labdát, Krajcsovics Ábel tört kapura nagy helyzetben, a svájciak csak szabálytalanul tudták szerelni a 16-oson belül. A megítélt büntetőt Gruber végezte el, de lövését kivédte a jó irányba vetődő svájci kapus.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 20211020_mosvajc_ut-23-2.jpg a fájlnév
Fotó: Unger Tamás/vaol.hu

A folytatásban mezőnyben kiegyenlített volt a játék, de a svájciak több akciójukat tudták helyzettel befejezni, mint a magyar csapat. A 42. percben mégis mi szereztük meg a vezetést, egy bal oldali akció végén Krajcsovics távolról, az oldalvonal közeléből kapura ívelt, a labda a bal saroknál a hálóba hullott, a kapus csak belekapni tudott (1-0).

A szünetben a vendégek ötöt, a mieink kettőt cseréltek. A második félidőt lendületesen kezdte a svájci csapat, több nagy lehetősége is volt a gólszerzésre, és egyet ki is használt: egy rövid felszabadítási kísérletet követően Nico Rissi a jobbösszekötő helyéről, 15 méterről bombázott a léc alá (1-1). Az egyenlítést követően is ellenfelünk irányított, a magyar válogatott a labdaszerzéseket követő gyors ellentámadásokkal próbált veszélyt teremteni. A 70. percben megszereztük a vezetést, szép összjáték végén a jobb oldalon bontottuk meg a svájci védelmet, Kocsis Dominik pontosan passzolt középre, az érkező Szijjártó Ármin pedig jól érkezett, és három lépésről a hálóba továbbított (2-1).

A hajrában Simon Barnabás még bemutatott egy bravúrt, de a magyar csapat előtt is adódtak lehetőségek. Az eredmény azonban nem változott, válogatottunk 2–1-re legyőzte a svájci együttest. 

– Nagyon örülök a sikernek, hiszen nagy szüksége volt már a válogatottnak egy győzelemre. Az első félidei játékunk kifejezetten tetszett, sok helyzetet dolgoztunk ki, akár több gólt is szerezhettünk volna. A második félidőben a svájciak veszélyesebbek voltak, de minden játékosom sokat tett a győzelemért, amikor kellett, elszántan védekeztek, és komoly mentális erőről tanúbizonyságot téve nyerték meg a találkozót – értékelt a lefújás után Oross Márton szövetségi edző.

Magyarország–Svájc 2–1 (1–0)
Magyarország: Simon Barnabás – Kaján Norbert, Yaakobishvili Antal, Lénárt Gábor, Fábián Bence – Jurek Gábor (Dénes Adrián, 61.), Tuboly Máté (Kocsis Dominik, 46.), Sipos Szabolcs, Krajcsovics Ábel (Szijjártó Ármin, 61.) – Gruber Zsombor (Rácz Balázs, 61.), Bakti Balázs (Keresztes Noel, 46.)
Svájc: Lukas Steiner (Brian Ernest Atangana, 46.) – Elia Kurzidim (Jonas Helg, 46.), Mischa Beeli, Roggerio Nyakosi (Lendrit Shala, 46., Edon Berisha, 69.), Leny Meyer (Exaucé Leo Luwawa, 46.) – Dion Kacuri, Ronaldo Dantas Fernandes, Amin Hajoubi (Leon Avdullahu, 46.) – Lois Ndema (Rigal Rangin, 61.), Malko Sartoretti (Alexandro Dias Patricio, 61.), Nico Rissi
Gólszerzők: Krajcsovics, Szijjártó, ill. Rissi

A mérkőzés megtekinthető:

forrás: mlsz.hu

Támogatóink