Előadás-sorozat a tehetséges fiatalok megtalálásáról

Az akadémiai képzés „nulladik”, igencsak fontos lépése volt a témája a Labdarúgó Módszertani Központ újabb tematikus napjának, amelynek keretében a magyar futballműhelyek szakemberei mellett a Sporting CP és a KRC Genk vezető scoutjai osztották meg tudásukat a tehetségek kiválasztásával kapcsolatban – számol be a pfla.hu.

A legnagyobb futballműhelyek játékosmegfigyelői gyűltek össze a Puskás Akadémián – határon innen és túl, hogy tapasztalatot cseréljenek az ifjú labdarúgók kiválasztásával kapcsolatban.

Az akadémiai rendszer lényege azon tehetséges fiatalok képzése és fejlesztése, akik korosztályuk legjobbjaiként kvalitásaikat a csapatjátékban bontakoztatják ki. Ám ezt a folyamatot megelőzi a kiemelt tehetségek felkutatásának lépése: ahhoz, hogy egy játékos bekerüljön valamely akadémiára, tehetségének megvillantása mellett komoly kritériumoknak kell megfelelnie, összhangban az adott műhely stílusjegyeivel. Hogy egy adott klub miként találhatja meg a profiljába leginkább beleillő sportolót, arról – a hazai utánpótlásbázisok scoutjai mellett Európa vezető utánpótlásműhelyeinek szakemberei számoltak be tematikus napunkon.

Forrás: flickr/puskasakademia

A klasszisok közül többek között a Cristiano Ronaldót vagy épp Luís Figót is kinevelő Sporting CP vezető scoutja nyitotta meg az előadások sorát. Paulo Noga prezentációjában hangsúlyozta: „Célunk, hogy világszintű futballistákat képezzünk, olyan játékosokat, akik rendszerünk eredményeként válnak naggyá. A kiválasztás »gépezetében« azt a labdarúgót keressük, aki különleges, aki valamit máshogy csinál, mint a többiek. Sportolóinkra egyéni tehetséggondozó programot dolgozunk ki, amelynek segítségével kidomboríthatjuk egyediségüket, s amelynek köszönhetően a tehetség párosulhat a teljesítménnyel.”

Diederik Nys, a KRC Genk szakembere az úgynevezett KRC-DNS-ről beszélt. „Klubunk életében kiemelten fontos az elkötelezettségfaktor, hogy növendékeink a jellegzetes Genk-identitást magukévá tegyék, s a »kék vér« megjelenjen a játékukban is – fogalmazott. – A legfiatalabbaktól a legidősebbekig minden csapatunk ugyanazt a játékstílust képviseli, vonzó, domináns futballt játszunk, teljesítményünk alapja a felkészültség. Kifinomult módszertanunk keretében nagy figyelmet fordítunk arra, hogy játékosaink jól érezzék magunkat a klubban, hisszük, hogy csak így lehet eredményt elérni. Továbbá nem helyezzük őket keretekbe, hanem specifikumaikat felismerve teret engedünk az egyediségüknek. Ez a fő irányelvünk, ettől vagyunk sikeresek. A tehetség inkubátorai vagyunk, rendszerünkben az lehet sikeres, aki ügyes, technikás, domináns a labdakezelésben.”

A panelbeszélgetéseket követően a meghatározó hazai futballműhelyek szakembereinek bemutatóival folytatódott a tematikus nap. Elsőként Csordás Szabolcs, a Puskás Akadémia utánpótlás-menedzsere vázolta fel a scouting Felcsúton kidolgozott rendszerét és folyamatát, kiemelve a potenciál fogalmának jelentőségét. Majd Domján Norbert, a Budapest Honvéd scoutja ismertette a Magyar Futball Akadémia kiválasztási metódusát, ugyancsak aláhúzva: az elsődleges cél a hosszú távú potenciállal rendelkező, kombinatív játékosok megtalálása. Végül az MTK, illetve a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia képviseletében Székely Zsolt a humort sem mellőző prezentációjában, kendőzetlenül mutatta be a kiválasztás folyamatát, a játékos felnőttcsapatig vezető rögös útját, leírva a tehetség egy új definícióját: tehetséges az, aki tanulékony – nem számít semmi más.

Forrás: Puskás Akadémia

Támogatóink