Az eddig veretlen Honvéddal játszanak U14-eseink

Novemberben ezidáig csupán egyetlen bajnoki mérkőzést játszottak Kolozsi Gergő tanítványai, akik három és fél hét kényszerszünet után a Budapest Honvéd vendégeként lépnek pályára. A két csapat őszi, debreceni találkozóján a fővárosi fiatalok örülhettek, akik szeptemberben 4-1-es sikert arattak. Az azóta eltelt időben sorra nyerték meccseiket a piros-feketék, 12 forduló alatt tízszer hagyhatták el győztesen a pályát. Két döntetlenület viszont az ellen a Vasas, illetve Haladás ellen érték el, amely együtteseket a mieink legyőztek az ősz folyamán.

A Budapest Honvéd Magyar Futball Akadémia-DVSC mérkőzés szerdán, 13 órakor kezdődik a Honvéd MFA Utánpótlás Központban.

Támogatóink